Elkezdték követni a pártok kampányszámláit a civil önkéntesek és a kampányszakértők. Azt, hogy ki, mennyit költ bárki végigkövetheti a www.kepmutatas.hu-n. Kiderült, hogy már most 100 millió forint fölött járnak a pártok, noha hivatalosan még nem is kampányolnak.
Látványosan fejlődik internetes könyváruházunk, a Polc.hu. A Polc.hu forgalma ebben az évben eddig a tavalyinak a háromszorosa. Januárban és februárban is. Ennek oka lehet, hogy elértünk egy ismertséget, előkelő helyen szereplünk a keresőkben és a Sanoma portfólióban, illetve sokat fejlesztettük az oldalt a tavalyi év folyamán.
Egyébként újabb fejlesztések is zajlanak, amelynek egyik eleme, h...
Author: chris
Posted on: 2010-02-26 15:42:16
Author: chris
Posted on: 2009-05-18 18:25:58
Nem tudom, hogy így 30évesen még az utolsó, megkímélt generációhoz tartozom-e, vagy már nálunk is szarrá lett dokumentálva, hogyan romlunk. A családi fényképalbumunk nagyanyám és a nővére fotójával kezdődik: két kislány mezítláb, de szép, fehér ruhában, kábé 1933 körül. A búcsúban fotózták le őket, ritka alkalom, szép ruhát kellett hozzá húzni - a végeredmény pedig egy barnás-foltos, homályos k...
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára (MTAK) digitalizálta Radnóti Miklós teljes kézírásos hagyatékát, amelyet a költő özvegye, Gyarmati Fanni 2008-ban ajándékozott az intézménynek.
- Az FHM vezetőszerkesztői pozíciójából ülsz át a Nők Lapja Cafe főszerkesztői székébe. Meglehetősen nagy váltás ez. Hogy éled meg a váltást?
- Gyakori ez a kérdésfeltevés mostanában, de a poszt-posztmodern korban szerintem szerepek és termékek vannak, és ha professzionálisan gondolkodunk, akkor ezeknek mind meg kell tudni felelni. Ahogy az élet egyéb területein is gyakran kell különböző bőrökb...
Egy holland szeméttelep tavalyi átvizsgálásakor különös sugárzást fedeztek fel: a szakértők két tárgyon az 1940-es évek titokzatos náci atomprogramjában használt urán sugárzását azonosították.
A dunszttal, ha máshol nem is, nagymamájánál mindenki találkozhatott a nagy lekvárbefőzések idején. Egyik kedvenc könyvemben, a Zöldköznapi Kalauzban olvastam először a dunsztládáról, amely hasonló működési elven alapszik, de másféle célt (is) szolgál.
All French towns of above a certain size, in any of the six corners of the country, have a Place de la République at their centre, and an Avenue Charles de Gaulle in its vicinity. Each of France’s départements is numbered alphabetically – that there are exactly 100 at present may be a coincidence, but there once was a plan to make them all perfectly rectangular ( #159 ).
Two main trends ha...
Érdekes párbeszéd alakult ki a napokban a LinkedIn Next Generation Market Research (NGMR) csoportjában az online kutatásokban alkalmazandó-alkalmazható ösztönzők várható sikerességéről (sajnos csak tagoknak hozzáférhető, akit azonban érdekel a piackutatás, annak érdemes jelentkezni a csoportba, a napi értesítőkben izgalmas viták és hírek linkjei érkeznek). A NGMR kiinduló kérdése, hogy vajon me...
“I have been seeing this image almost every day for years, but only a few days ago did I realize that it was actually a map,” writes Julien Nègre. It’s an ad for Boucherie Chevy, a butcher shop in the 14th arrondissement of Paris. The ad shows a slice of red meat which turns out also to be a map of Paris.
“The Eiffel Tower is of course the main point de repère to get your bearings, but if yo...
A Sanoma Budapest Újmédia-divíziójának célja a nemrégiben indult kampánnyal az, hogy még jobban tudatosítsa, hogy a Lap.hu-k – melyek mára a legátfogóbb tematikus gyűjteménnyé teszik a Startlapot – gyakorlatilag az élet valamennyi területén segítik az eligazodást a weben: a pelenkától az Oscar-díjon át szinte mindenről található olyan Lap.hu, amivel könnyen és egyszerűen tekinthetők át a kap...
Author: chris
Posted on: 2010-02-16 13:27:21