Szokták mondani, hogy amikor az embert valamilyen nagy sokk éri, például autóbalesetet szenved, akkor úgy érzi, mintha az esemény pillanatában lelassulna az idő, és olyan apró részleteket is meg tud figyelni, amiket egyébként képtelen lenne. Nemrég egy dokumentumfilmben láttam ezzel kapcsolatban egy kísérletet, amelyben tízemeletnyi magasságról ejtették le a kísérlet alanyát. A csuklójára tettek...
A táltos a magyar népi hitvilág természetfeletti erejű személye. A legtöbb ismeretünk a táltosról a római katolikus paptól, Ipolyi Arnoldtól származik, aki összegyűjtötte a népi hiedelmeket a "Magyar mitológia" (1854) c. könyvében. Ezek szerint a táltos már a magzati korban közvetlen kapcsolatban van a Jóistennel, itt kapja meg azt a „többletet” ami születéskor fizikailag a többlet fogat va...
Videó »
Tartozásokkal terhes médiaüzletágát eladták, az igazgatóság lemondott és egy válságmendzsert bíztak meg az Arcus Interactive Group maradékának irányításával. Hogyan juthatott az online ügynökségi piac meghatározó szereplője ebbe a helyzetbe?
Idén is lesz StartUP konferencia , és idén is benne vagyok nyakig a szervezésben. De szemben az előző kettővel, most szinte minden más lesz. Részben azért, mert a korábbi szervezők egy része egyéb elfoglaltságuk miatt most nem tudnak annyit segíteni, részben, mert sok poént lelőttünk a két év alatt - és ráadásként más konferencia, jelesül a Web 2.0 Symposium BarCamp is erősen startup irányt vet...
Darth Vader sisak és Halálcsillag diszkógömb a diszkókorszakban maradtaknak, esetleg egy táncos házibulihoz. A sisakot túlzásnak érzem, de a Halálcsillagot bármikor elfogadnám. Via Nerd Approved
animgif!
szigetipeter :
Akkor ezzel kezdek hozzá a hosszúhétvégéhez .
A Foxit Software egy új ebook-olvasót dob a piacra , az eSlider utódja kisebb lesz, hogy könnyebben beleférjen a nagyobb zsebekbe vagy kisebb táskákba. Az ára 250 dollár körül lesz. De azért van egy jó hír is, a cég 200 dollár alá szeretné nyomni az árat, ami azt jelenti, hogy végre elindulhat lefelé a readerek ára. Az új olvasó is tudja a megszokott formátumokat, mint eReader, ePub, ".txt," HTML...
A machasználók esetében az újratelepítgetés nem gyakori eset, legalábbis a környezetemben ilyesmi elég ritkán fordul elő, én pedig még sosem csináltam ilyesmit. Ámdemost!
A dolog előzménye, hogy komoly elvindózosodás kezdett jelentkezni a laptopomon, az ilyesmit pedig nem állhatom a családi fészekben, gyerek is van a háznál, jobb odaügyelni. Az amúgy csak bizonyos update-k után szükséges új...
Talán kissé elhamarkodottnak tűnik március elején ilyen címet adni, de mentségemre legyen mondva, hogy nem én találtam ki. Tele vannak a címben foglalt megállapításhoz hasonlókkal a gamer fórumok, és ezzel a címmel a Robot Unicorn Attack című remeket illetik. Párszori kipróbálás után jön rá arra az ember, hogy elég nehéz lenne definiálni, mitől is jó egy játék. Ez ugyanis jó, sőt addiktív, annak...
Vegyes érzéseket kelt bennem, hogy ma már két hírügynökségi tudósító is érdeklődött róla, miszerint tényleg én írom-e személy szerint ezt a blogot, azaz idézhetnek-e belőle a pénzügyminisztertől. Sajnos némi önmegfigyelés után így is arra jutottam, hogy mióta a Világgazdaság nagyobb publicitást adott a blognak, egyre nehezebben veszem rá magam a személyes jellegű bejegyzésekre, s a hivatalos témák...
Click Here to Download
By now, you’re probably neck deep in your social media initiatives. You’ve set some great goals for your programs and you’re ready to get started taking a look at how they’re impacting your overall business plan. Do we see any increase in leads because of our social media presence? Have we improved brand awareness and loyalty? Have our customer support costs been affecte...
Megkérdeztük Dr. Janák Lajost, a Baktay Ervin Asztrológiai Intézet vezetőjét, hogy egy hullócsillag képes-e előidézni változásokat a horoszkópban, de azt a választ kaptuk, hogy egy efféle égi jelenség vizsgálata nem tartozik a csillagjóslás feladatai közé, és csak a babonások hiszik, hogy a hulló csillag hatással lehet az ember életére. (Forrás: Index )
Legalább tizenegy, tizenöt évnél fiatalabb gyerek dolgozott tavaly az Apple-nek szállító gyárakban. A cég egyelőre nem nevesítette a gyerekmunkásokat alkalmazó üzemeket - adta hírül a Telegraph.
A kereslet dinamikus növekedése, és az új, hatékonyabb technológiák bevezetésének köszönhetően idén év végére várhatóan sokkal olcsóbban lehet majd elektronikus könyvolvasóhoz jutni, mint tavaly.