A mozgólépcsőn balesetet szenvedő lány egyébként nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, arcát három helyen kellett összevarrni, és eltörött az orrcsonja, de elmondása szerint nem bánta meg, hogy elment a koncertre.
Az alábbi bejegyzés egy egyszerű szöveges változat. A teljes verziót kellene megtekintened .
A blogok megjelenése óta rengeteg helyen megtalálható a blogroll , ahol az általunk olvasott bloggerek eléréseit szoktuk megjeleníteni. Természetesen mindig azt mondjuk, hogy nem a látogatottságért írunk, de azért valljuk be, jó dolog, ha linkel ránk valaki egy nagyobb oldalról és új olvasókat szer...
Miként blogmarkban jeleztük , új színfolttal gazdagodott a budapesti meetup paletta. A budapest.js rendezvény célja, hogy hónapról hónapra színtere legyen a JavaScript iránt érdeklődők és fejlesztők eszmecseréjének. Az első találkozó március 30-án 19 órakor esedékes a Colabsban, amelyen három nagyobb lélegzetvételű előadás várható. Bártházi András a V8 JS értelmezőre épülő Node.js futtatókör...
Steptoe/Silence by calibre - 2.49 .
Fade Away/Flamethrower by Lenzman - 2.49 .
A gumigyár hivatalos közleményben cáfolja, hogy csillagot adott volna a Costesnek. A tévedésért Krolvacsek Imre gumiszerelőt terheli a felelősség, de Gerendai tisztikeresztjével is gondok vannak.
Naughty Logos - Logo design gone wrong
These are actual logos. Oddly, many of them are actually still in use. (NSFW?)
When we see a form or a symbol we often associate it with something. I have visualised the associations of these real logos. Vote for the naughtiest!
Az SXSW-n jelentette be a Twitter társalapítója, Ev Williams új dobásukat, az @Anywhere-t . Miről van szó? Néhány sornyi javascript kódot kell beszúrni az oldalba, és az adott szájt máris betwittereződik. Nagyon sok részletet még nem tudunk, de minden jel szerint a twitteres adatlapok is megjelennek és maga az autentikálás (belépés, regisztrálás), twitterezés és relevancia szerinti twitleválogatá...
Videó »
Above are a few photos from Flickr members documenting heavy rainstorms over the last 3 days that have uprooted trees and caused flooding in the northeastern U.S.
Photos from Dave*B , nickdamiano , Nikonsharpshooter , Mundomatic , toolbags , and V-tography .
Ezúttal nem exkluzív vetítésre lehet belépőt nyerni, hanem öt ajándékcsomagot, amiben van egy katonai oldaltáska, ún. szimatszatyor, (mert ebbe pont belefért a gázálarc annak idején) abban egy túlélőkészlet (legyen meglepetés a tartalma), egy Elit alakulat könyv Stephen Ambrose tollából (magyarul) és egy plakát. A játékszabályok a kép után. [...] Bővebben!
Nagy restanciát kezdek el pótolni ma: a pilotszezon eleje óta nem tudtam magamat utolérni a pilotok szereposztását illetően, a linkek csak gyűltek egyre egy erre a célra rendszeresített file-ban, de mostanra már elértük a bűvös hatvanas számot, és nem lehet halogatni a dolgot tovább. A hát minden napjára jut legalább egy, jobb esetben két pilotcastingos hírblokk, remélem nem megyek a nép agyára v...