Miután a mezőhegyesi Braczkóné Mari Ilona kézhez kapta januári gázszámláját, összeesett a konyhában. Az amúgy is számos betegséggel küszködő hetvenhárom éves asszony a számla szerint 2009. december 31-étől 2010. január 22-éig összesen 304 ezer 637 forint értékű gázt használt el.
Az új KGFB-törvény egyes részei alapján megsokszorozódhat a műszaki vizsgák száma. Félő, hogy a vizsgaköltség az autóst fogja terhelni.
Hagyó Miklós mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság szerdai ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett huszonhárom kérdésre.
Romániában madárinfluenza-járvány (H5N1) kitörését észlelték egy baromfitelepen. A hatóságok húsz kilométer széles megfigyelő-övezetet alakítottak ki körülötte - jelentette be az Európai Bizottság (EB).
A mostani mennyiség - azaz 300 tonna - akár dupláját is el lehetne adni évente a magyar mangalicahúsból Japánban - mondta az MTI-nek Tóth Péter, a Magyar Mangalica Tenyésztők Országos Egyesületének el...
Romániai leányvállalata révén a verespataki aranybánya nyitását tervező kanadai vállalat szerint Bukarestben nőtt a politikai akarat a beruházás kivitelezésére.
Levélben kéri az Európai Bizottság a szlovák hatóságokat a Tokajjal kapcsolatos nemzeti szabályozás egyes részleteinek tisztázására, beleértve a név regisztrálását az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerben.
Igencsak megváltozik az informatika tanulásáról-tanításáról vallott felfogása annak, aki a számítógépes programok használatát új módon, hiánypótló, játékos formában bemutató Microsuli oldalt felkeresi. Ráadásul egy népes, 45 ezer főt számláló közösség tagja lehet.
Egy nemzetközi teszt vizsgálta tizenhat kompakt (energiatakarékos) fénycső megtérülési idejét, színhűségét, fénykibocsátását és tartósságukat. A tesztelt termékek komoly különbségeket mutattak.
Eltörli a mikrovállalkozások éves beszámoló készítésének kötelezettségét az a jogszabály, amit szerdán szavazott meg Strasbourgban az Európai Parlament. A módosítás hatályba lépéséhez az uniós tagállami kormányokat képviselő Tanács egyetértése is szükséges.
Március végén, határidőre forgalomba helyezik az M6-os autópálya utolsó, Szekszárd-Pécs szakaszát - írja a Népszava. Már a burkolatot festik és a táblákat szerelik
A BKV egyik belső ellenőre már 2006-ban levélben tájékoztatta Demszky Gábor főpolgármestert, hogy a cégnél "lopnak, csalnak, sikkasztanak"
Száz család nem jut fűtéshez és meleg vízhez Tapolcán egy tízemeletes panelházban. Közülük csak húsz család tartozik.
A volt főpolgármester-helyettes az elmondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát
Az egészségtelen ételek megadóztatását támogatják amerikai kutatók egy huszonkét éven át tartó követéses vizsgálat eredménye alapján.